
Mi a gyermekjóga?
A gyermekjóga foglalkozások középpontjában a mozgás áll, ugyanakkor minden pillanatát átszövi a játékosság és a mese. A kisgyermek értékrendjét a mese alakítja, így nagy hangsúlyt fektetünk az adott óra mesekeretére. Külső szemlélőként egy drámajátékot figyelhetünk meg, jelmezek nélkül, ám tudatos mozgáselemekkel, teljes átéléssel kivitelezve: mozgás, játék, mese alkalmazása egy időben, 45 percen keresztül.

A jóga nem vallás és nem sport.
Indiából ered, több ezer éves mozgásrendszer, amely az idő múlásával fennmaradt és továbbfejlődött.
Mivel a természetben alakult ki, a gyakorlatai is természetesek és egyszerűek. Állatutánzó mozgáselemek képezik az alapját, erre épül ezen elemek sorozata és nehezített verziói. Megkülönböztetünk ovijógát (kis ovis és nagy ovis), sulijógát (kis iskolás és nagy iskolás), tinijógát. Az órán az oktató mesél folyamatosan, közben a helyes mozgást irányítja.

Minden jógafoglalkozás felépítése egy megszokott rendben zajlik:
elhelyezkedés, köszöntés, bemelegítés, nyújtó, hajlító gyakorlatok, sorozatok, helyes testtartást elősegítő gyakorlatok, állatutánzó nagymozgások, végtagszétválasztó, keresztező gyakorlatok, az idegrendszer érését elősegítő gyakorlatok, gurulások, forgások, ugrások, relaxáció,
légzőgyakorlatok,

koncentráció-, figyelem-összpontosító gyakorlatok, nagymozgásos játékok, érzelmi intelligenciát fejlesztő játékok, befejezés.

A mai gyermekek életmódja nagymértékben mozgásszegény (tv, számítógép, telefonos játékok, mindenféle játékkal telerakott gyermekszobák). A szülők nagy része sokat dolgozik, így kevesebb figyelem, gondoskodás, szeretet jut a gyermekre. Kevés a testvérek száma és a nagyszülők jelenléte. Ennek az életmódnak köszönhetően sok olyan gyermekkel találkozunk, akik magatartása, figyelme, mozgása, érzelmi megnyilvánulása, önbizalma és önértékelése gyenge. Idegrendszeri éretlenség is gyakran megfigyelhető ezeknek az okoknak a hátterében.

Többek között ennek köszönhető, hogy beépítettük a gyermekjóga órákba a mozgásfejlesztést. Olyan gyakorlatokat végeztetünk a gyermekekkel, amelyek játékos módon, természetesen fejlesztik a fent említett területeket. Komplex mozgásfejlesztés valósul meg minden gyermekjóga órán.
JELEN PILLANATBAN Martfűn, MINDEN általános iskolásnak és óvodásnak lehetősége van gyermekjóga foglalkozásokon részt venni.
A Május 1.úti Óvodában, csütörtökönként 15h-i kezdettel tartok Ovis jógaórákat.
Tiszaföldváron pedig, az Ószőlői Általános Iskola alsós diákjai tudnak tészt venni gyermekjóga foglakozásaimon.
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK 1. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban ► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu 2. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás ► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő! bevetelnoveles.hupont.hu ► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon! balatonnyaralas.hupont.hu 4. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb. ► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek. butor-lap.hupont.hu LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI). 1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!! ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK. kerites.hupont.hu 2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera) ► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz. karacsonyikaktusz.hupont.hu ► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr... dr-nem-doktor.hupont.hu 4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából ► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek nevnapikoszontok.hupont.hu 5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább. ► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról." mindigvantovabb.hupont.hu 6. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON.... ► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron.. alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu 7. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest ► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés. gipszkartonszerelese.hupont.hu 8. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON... ► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron.. maticar-alkatreszek.hupont.hu ► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823 utazasitanacsado.hupont.hu 10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul! ► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul. angol-nyelvkonyv.hupont.hu ► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :) csakhiressegek.hupont.hu ► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199, szervizkozpont.hupont.hu 13. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN ► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu ► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával? glutenmentesreceptek.hupont.hu 15. Lakatos Budapest ► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com lakatosbudapest.hupont.hu 16. HATODIK NAPON ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. hatodiknapon.hupont.hu 17. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499 ► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben. fabrikettpestmegye.hupont.hu 18. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY ► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben. harmashatarhegy.hupont.hu ► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze andi-tutireceptek.hupont.hu 20. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291 ► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291. utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu 21. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ ► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR ! gard.hupont.hu 22. Érd info ► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek. erd.hupont.hu 23. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás ► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal. aparkettacsiszolas.hupont.hu 24. Veszélyes fakivágás Budapesten ► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com fakivagasbudapest.hupont.hu 25. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton ► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz digimatekalso.hupont.hu 26. Eladópont ► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu eladopont.hupont.hu 27. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439 ► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu 28. Naked Light ► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet. sajatidezetek.hupont.hu 29. Balos ► Baloldali értékeket képviselö honlap balos.hupont.hu 30. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon ► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA japanautoalkatresz.hupont.hu 31. RE - FLEXI - OK ► "Ágyúval verébre?!" reflexiok.hupont.hu 32. BABAGYŰJTEMÉNY ► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection babagyujtemeny.hupont.hu 33. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek, ► Izabella képei bellakep.hupont.hu 34. Scarlett..."Holnap új nap virrad"... ► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet... scarlett.hupont.hu 35. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK ► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva. rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu 36. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon ► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig! opelhez-alkatreszek.hupont.hu 37. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562 ► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562 autodiagnosztikabudapest.hupont.hu 38. Ez is eladópont ► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu eziselado.hupont.hu 39. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala ► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu lezarasspecialista.hupont.hu 40. ~Csajsziknak~ ► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz csajszik-oldala-love-it.hupont.hu 41. Hács története ► Író - szerkesztő: Kubik György hacstortenete.hupont.hu ► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥ szomruidezetek.hupont.hu 43. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest ► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is! szelvedojavitasa.hupont.hu 44. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből ► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető csibekelteto.hupont.hu 45. Versek, fotók, művészetek, süni, természet. ► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját" antalkiss.hupont.hu 46. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés ► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben kunlovarda.hupont.hu 47. NAPCSILLAG ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. napcsillag.hupont.hu 48. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD ► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963 jogimegoldasok.hupont.hu 49. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával ► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot. valakianna.hupont.hu 50. Gasztronómia ► Ételek,ahogy én készítem. szalaydenes.hupont.hu 51. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan! olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu 52. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző ► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta. botijank.hupont.hu 53. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon.... ► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron.. francia-auto-alkatreszek.hupont.hu ► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap mindenamihannah.hupont.hu 55. TEMATIKUS HITTAN ► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére. tematikushittan.hupont.hu 56. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D ► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9 emocsajokfiuk.hupont.hu 57. Sztárok,sztorik,életrajzok,üziik(: halii. ► rendszeresen látogassátok az oldalt.mert folyamatosan frissül ;) sztarokamindenem.hupont.hu 58. Sóder árak, sóder szállítás Budapest ► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder! soderarak.hupont.hu 59. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435 ► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás. elektromosbicikli.hupont.hu ► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik latomszol.hupont.hu ► Lengyel nyelv - online is lengyeloktatas.hupont.hu 62. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél ► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban honda-alkatreszek.hupont.hu 63. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés ► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu tarsashazkezelo.hupont.hu 64. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon ► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka mercedes-alkatreszek.hupont.hu 65. Ezo Hírnök ► www.ezohirnok.hupont.hu ezohirnok.hupont.hu 66. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda ► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal albaregalis.hupont.hu 67. KOZMETIKAI TETOVÁLÓ SZALON és KOZMETIKA ► Minőségi kozmetikai szolgáltatással és szeretettel várok mindenkit Békéscsabán Szt. István tér 9. alatt a BELVÁROSI SZÉPSÉGSZALONBAN ahol kellemes körülmények között szépülhetnek a Vendégeim. Üdvözlettel: Mészáros Szilvia kozmetikus kozmetikaitetovaloszalon.hupont.hu ► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye ki-suti.hupont.hu 69. LÁCACSÉKE ► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók lacacseke.hupont.hu 70. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni ► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására... jellem-ismeret.hupont.hu 71. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH ► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU! novyplot.hupont.hu 72. BOWDENEK kézifék,kuplung,váltó - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon... ► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW kézifékbowden, gázbowden, váltóbowden, kuplungbowden kezifek-valto-bowdenek.hupont.hu 73. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő ► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand ovodaivilag.hupont.hu 74. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12 ► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok. tukoraltaltalanyos.hupont.hu 75. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít.. ► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít. szentrita.hupont.hu
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!