NŐI,KISMAMA,BABÁS,GYEREKJÓGA:MARTFŰ,TISZAFÖLDVÁR,CIBAKHÁZA

Szeretettel várlak jógázni:MARTFŰ,TISZAFÖLDVÁR,CIBAKHÁZA! NŐI, KISMAMA,BABÁS,GYEREKJÓGA óráimra! A jóga olyan mint a ZENE. A test ritmusa, az elme dallama, és a lélek harmóniája hozza létre az élet szimfóniáját. B.K.S.Iyengar

 

Anyatejes táplálás után - mit ehet a baba?

Sokan írtatok már nekünk, hogy nehéz a harc a nagymamákkal és a rokonsággal, akik esetenként még a gyámhatóságot is riasztják, ha egy szülő nem úgy viselkedik, nem azt eteti a gyerekével, nem azt keni a gyerekére, ami az általánosan megszokott, vagy amit az orvos vagy a védőnő mond. Mai írásommal a vegetariánus szülőket szeretném megnyugtatni: nem lesz a gyereknek semmi baja, és tökéletesen fog fejlődni a húsmentes étrenddel is - persze csak akkor, ha "ésszel" állítjuk össze a menüt. 

hozzataplalas

 

Megnyugtató tudományos tények

Megerősíthetjük magunkat döntésünkben, ha eszünkbe jutnak a következők - amikor a nagymamák kezüket tördelve, rémült tekintettel igyekeznek lebeszélni bennünket a gyermek "éheztetéséről".

Az Amerikai Táplálkozástudományi Társaság és a Kanadai Dietetikusok 2003-ban közös hivatalos állásfoglalást tett közzé a laktovegetáriánus (tejtermékeket és növényi ételeket tartalmazó) táplálkozásról. Ebben kijelentik, hogy a jól tervezett laktovegetáriánus táplálkozás egészséges, megfelelő tápértékű bármely életszakaszban, ideértve a terhességet, a szoptatást, és a gyermekkort is. Kielégíti a csecsemők, gyermekek és serdülők tápanyagszükségletét, és segíti normális fejlődésüket, valamint előmozdítja az egész életre szóló egészséges táplálkozási szokások megalapozását. Ráadásul számos betegség kialakulásának jóval kisebb a rizikója, mint a húst fogyasztóknál, többek között az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a magas vérzsírszint, a szív – és érrendszeri betegségek, az emlő-, a tüdő-, a vastagbélrák, a köszvény, az epekő- és a vesekőbetegség esetében.

A Magyar Táplálkozástudományi Társaság is elfogadja a laktovegetáriánus táplálkozást, sőt az orvosi egyetemek egyik hivatalos gyermekgyógyászati tankönyvében (Maródi László, 1998.) is azt olvashatjuk, hogy "....szakszerűen összeállított laktovegetáriánus táplálkozást folytató gyermekeknél nem áll fenn,veszély hiányállapotok kialakulására."

Mi amúgy a biztonság kedvéért tojást is fogyasztunk, szóval a nagymamáknak ezúton is üzenem: megnyugodhatnak, vigyázunk a kicsikéjükre! 

Anyatej- és ami utána következik

hozzataplalasAz első hat hónapban könnyű dolgunk lehet, ha az édesanya szoptatja a gyermekét: ilyenkor az anyatej a legfontosabb és legegészségesebb táplálék, ráadásul vega.

A hozzátáplálás kezdeti szakaszában még mindig nem feltétlenül merül fel a vegetáriánus-dilemma, ilyenkor a gyermek fő tápláléka szerencsés esetben még az anyatej, és eleinte csak egy-egy kiskanálnyi ételt kap: az elején zöldségek közül az édesburgonya, sárgarépa, sütőtök, cékla és cukkini, brokkoli, gesztenye, csicsóka, a gyümölcsök közül az alma, a körte, a meggy javasolt.

A "húsosgondok" anyatejes babáknál körülbelül hét-nyolc hónapos korban kerülnek elő, ekkortól adható a babáknak párolt, pürésített bio vagy háztáji csirkemell, pulykamell a főzelékhez keverve. A húsban található fehérjéket, amelyekből felépíti majd a szervezet a létfontosságú aminosavakat azonban helyettesíthetjük mással is: csíráztatott hüvelyesek (főleg lencse, borsó, csicseriborsó, zöldbab) és csíráztatott gabonafélék együttes fogyasztásával. (Az olajos magvak és a hüvelyesek együttes fogyasztásával is teljes fehérjékhez jut az emberi szervezet. Egyéves kor előtt azonban jobb, ha az allergia, illetve a félrenyelés, fulladás elkerülése érdekében nem adunk olajos magvakat a babának, maximum azok lisztjével, tejével - pl. mandulatej - dúsítjuk a kásájukat.)

Másfél éves kor után (az első zábfog megjelenésének idején) fokozatosan hozzászoktathatjuk a gyermeket a nem csírázott gabonához, a hüvelyesekhez és a több keményítőt tartalmazó ételekhez. Fontos, hogy a gabonaféléket és a hüvelyeseket alaposan áztassuk be főzés előtt, hogy megindulhasson a csírázás folyamata, és eltűnjön a fitinsav, amely feléli a gyermek értékes ásványi anyagait.

Alább olvasható, hogy mely ételeket SOHA ne adjunk gyermekünknek, hozzáteszem, hogy további figyelmet érdemes fordítani az ételtársításra. A gyermek 2 éves koráig a fehérjét és a szénhidrátot nem hasznosítja olyan jól, mint egy felnőtt, mivel emésztőrendszere meglehetősen fejletlen, ráadásul az alapos rágás sem kivitelezhető.

Tipp: A rakott zöldbabba keverhetünk barnarizst, bashmati rizst, zabpelyhet, hajdinát, kölest, amarantot, készíthetünk rizsből egytálételt tojással (tojást leginkább 1éves kor után adjunk), darált dióval (kiváló húspótló) vagy hüvelyesekkel.

Különleges figyelmet érdemlő tápanyagok

hozzataplalasVas - nélküle a baba állapota veszélyessé válhat. Ezért igyekezzünk a kicsinek vasban gazdag ételeket kínálni!

Például gabonapelyhet, amit vegetáriánus gyerekek is fogyaszthatnak. Vastartalma miatt adhatunk a babáknak tojássárgáját, babot, lencsét, sötétzöld leveles zöldségeket (vagy az ebből készült zöldturmixokat 1-1 almával vagy banánnal leturmixolva, aszalt gyümölcsöket, tökmagot, és kínáljunk mellé frissen facsart narancs- vagy paradicsomlevet!), céklát, feketeszedret és fekete ribizlit (mag nélkül), lucumát, perui földicseresznyét.

Kalcium - a gyermek étrendjében szerepeljen megfelelő mennyiségű tejtermék, de NEM nyers tej (!) a kalciumszükséglet kielégítésére! Ilyenkor főként a savanyított, fermentált tejtermékekre gondolok, például a natúr joghurtra, kefírre, amelyek körülbelül nyolc hónapos kortól már adhatóak a babának – egyéves korig, de a tejfogak kihullásáig mindenképp (vagy akár élete végéig, ha bírja a gyomra), viszont ne fogyasszon soha tejet, ezzel elkerülhető az allergia és az ételintoleranciák kialakulása.

Fontos kalciumforrás lehet még például a szardínia, az aszalt füge, a kajszibarack, a szezámmag, az algák és a mák. Rengeteg kálciumot tartalmaz az amarant és a quinoa csírája és a mikroalgák.

B12-vitamin - a növekedéshez és a sejtosztódáshoz nélkülözhetetlen.

Többnyire csak állati fehérjékben található meg, ezért fontos, hogy gyermekünk étrendjében megfelelő mennyiségű fermentált tejtermék és tojás szerepeljen, de a tojásos ételekkel is ráérünk nagyjából egyéves koráig, és eleinte csak keményre főtt sárgáját tegyünk összetörve a főzelékébe!

Az erjesztett (fermentált) ételek a bennük lévő fontos emésztőenzimek jóvoltából elősegítik a különböző forrásokból származó B12-vitamin felszívódását, és serkentik a B12-vitamint termelő baktériumok szaporodását a belekben. A mikroalgák (spirulina, chlorella, vad kékeszöld) is tartalmazzák. Ha úgy ítéljük meg, akkor akár érdemes bevetni a B12-vitamint tartalmazó kiegészítő táplálékokat.

D3-vitamin - Elengedhetetlen a hormonok működéséhez, a kalcium és foszfát felszívódásához, a csontok épségéhez és immunrendszerünk megfelelő működéséhez.

A legújabb kutatások szerint az anyatej is tartalmaz D3-vitamint, de ettől függetlenül ajánlják a pótlást. Egy dologra érdemes figyelni, méghozzá arra, hogy természetes úton kerüljön be szervezetünkbe. Az anyatejes táplálás után pedig kötelezővé kellene tenni mindenki számára, nem csak vegetáriánusoknak.

Amit soha ne adjunk a babának:

  • cukrot - semmilyen formában, mert a cukor nagymértékben felelős a csecsemőkori és gyerekkori ekcéma kialakulásáért, valamint károsítja a csecsemő bélflóráját, ezáltal nem engedi kialakulni az egészséges immunrendszert.
  • tejcsokoládét - nagy a hozzászokás veszélye, és a piacon kapható tejcsokik adalékoltak, nem valódi csokoládéból készülnek, sok bennük a cukor, ráadásul ételtársítási szempontokból nem szerencsés a csoki-cukor-tej kombó.
  • bolti agyonkezelt tejet, mert hozzájárulhat az allergia, és különböző bőrbetegségek kialakulásához.
  • édesített tejes gyümölcsjoghurtot - savasító ételtársítás, ami táptalaja lehet a candidának.
  • szintetikus tápszert
  • nagyipari bébiételt, amely tele van E-vel, cukorral, sóval, ízfokozókkal, és ellenőrizhetetlen helyről származó alapanyagokkal.
  • mikrózott ételt
  • szénsavas üdítőitalt
  • finomított fehérliszttel készült ételeket, ami hajlamosíthatja későbbiekben a lisztérzékenységre, vagy egyéb ételallergiákra.
  • sós és édes nasikákat, mert "hozzászokást", "függőséget" eredményezhet, ami miatt később a gyerek nem lesz hajlandó megenni a rendes táplálékot.

Felhasznált forrás: szakrendelomagazin.hu

 

A bébiételekről I. – Mikor kezdjük a hozzátáplálást?

Mikor érdemes elkezdeni a szoptatás mellett a babák hozzátáplálását? Mihez kezdjünk a bébiételeken reklámozott 4 hónapos korhatárral? Ezeket az állandó vitát kiváltó kérdéseket járjuk körül cikkünkben.

 

A babák táplálásáról honlapunkon részletes cikksorozat olvasható Dr. Kovács Ágnes gyermekorvos tollából, így most azokra a kérdésekre igyekszünk koncentrálni, amelyek ott nem kerültek részletezésre, vagy nem vetődtek fel. Megválaszolásukban Kassai Krisztina, az egyik legnagyobb hazai bébiételgyártó és -forgalmazó, a Nestlé védőnő-dietetikusa és Benda Judit egészségtanácsadó, a Kétezeregy Kiadó vezetője volt segítségünkre. 

Hozzátáplálás - mikor kezdjük el?

A témával kapcsolatban az egyik fontos és vitatott kérdés az, hogy mikor kezdjünk hozzá az anyatejen kívüli, kiegészítő tápláláshoz. A WHO Végrehajtó tanácsának jelenleg is érvényben lévő, 2001-es ajánlása szerint az az ideális, ha a csecsemő hat hónapos koráig kizárólag anyatejet kap, majd ezután a szoptatás mellett fokozatosan áttérünk az egyéb táplálékok bevezetésére.

Már korábbi cikkünkben is feltettük a kérdést, miért fordulhat elő, hogy mégis sok, kereskedelmi forgalomban kapható bébiételen a „4 hónapos kortól" felirat olvasható, mindenféle kiegészítés nélkül. A szerző ott megjegyezte, hogy többek közt az ilyen agresszív marketing tehető felelőssé azért, hogy sok kismama az ajánlottnál hamarabb kezdi meg a hozzátáplálást, mert azt hiszi, ez az általános, a követendő etalon.

A Nestlé illetékese a felvetésre reagálva elmondta, hogy hazánkban a témában jelenleg a magyar Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium 2003-as módszertani ajánlása az irányadó, kihangsúlyozva az „ajánlás" szót, vagyis azt, hogy nem kőbe vésett szabályokról van szó. Hozzátette, hogy az ebben található irányelvek az európai ESPGHAN (European Society for Pediatric Gastroenterology, Hepatology and Nutrition - Gastroenteorológiával, hepatológiával és táplálkozástudománnyal foglalkozó gyerekorvosok európai társasága) bizottság szakmai állásfoglalásán alapulnak, amelyet éppen most dolgoznak át. Ez alapján várhatóan a magyar szakmai ajánlást is átírják majd.

Nézzük csak, mi olvasható a jelenlegi ajánlásban a hozzátáplálás megkezdésének idejéről: „Az anyák 98%-a képes lenne szoptatni gyermekét, ha megfelelő ismeretekkel, önbizalommal rendelkezne, továbbá megkapná a szükséges segítséget és támogatást az egészségügyi rendszeren belül és kívül egyaránt. Csak széles körű társadalmi összefogással biztosítható, hogy a csecsemőt életének első fél évében (de minimum 4 hónapos korig) szoptassák, és az anyatejen kívül semmiféle más táplálékot ne kapjon." Továbbá: „A csecsemők többsége 6 hónapos kor után válik alkalmassá az anyatejen kívüli táplálékok fogyasztására."

Lazul az ajánlás

Az ESPGHAN bizottság 2008-as, új állásfoglalást előkészítő tanulmányában  eltérő nézőpont rajzolódik ki. Eszerint a WHO ajánlása egyértelmű és elegendő kutatási eredmény hiányában született, így nem jelenthető ki, hogy a hat hónapig kizárólag csak szoptatott babák előnnyel indulnak azokkal szemben, akiknél már négy hónapos korban megkezdik az egyéb ételek bevezetését.

Érvelésükben visszatetszést kelt, hogy mintha a bébiételgyártók védelmében fogant volna: először is felhozzák, miszerint vannak anyák, akik nem tudják, vagy nem akarják a WHO ajánlását követni, őket pedig támogatni kell (ti. fél éves kornál korábban adható termékekkel). A bizottság másik érve szerint pedig sok ország korábban kialakult hagyományaival ellenkezik a hat hónapos határ. Végkövetkeztetésül kijelentik, hogy a hozzátáplálás megkezdését valamikor 17 és 26 hetes kor közé kell időzíteni.

Elgondolkodtató gondolatmenet... Először is, a tanulmányt olvasva felmerül a kérdés, vajon valóban nincs-e elegendő bizonyíték a WHO álláspontjának igazolására, vagy inkább arról van szó, hogy a meglévő eredmények nem felelnek meg a szigorú tudományos mércének. Másodsorban, tudva, hogy az anyák 98%-a kellő támogatás és tudatosság mellett igenis képes szoptatni, mi más állhat a hozzátáplálás korábbi megkezdésének propagálása mögött, mint üzleti érdekek?

Még ha igaz is, hogy ez a gyakorlat nem jelent hátrányt a baba fejlődésének szempontjából - ami a cikk értelmében elegendő bizonyíték hiányában ugyanúgy kérdéses, mint az ellenkezője - az általánosan követendőnek mégiscsak annak kellene lennie, hogy a kismama az első félév során ameddig csak tudja, kizárólag anyatejjel táplálja a gyermekét, és csak rendkívüli esetben nyúljon segítséghez. Erről ugyanis kétségkívül elmondható, hogy biztonságos.

A bébiétel-marketing tehát ebből a szempontból valóban félrevezető, hiszen a csomagolásokon csupán a „4 hónapos kortól" felirat vagy ikon szerepel, ami azt sugallja, hogy a korai hozzátáplálás normális, és nem kényszerű kivétel. Bár a Nestlé részletesebb reklámanyagában (Babatáplálási Tanácsadó füzet) az első oldalon találkozunk azzal a megállapítással, miszerint az első hat hónapban az anyatej az ideális táplálék a baba számára, és az információ a cég honlapján is megtalálható, szerintünk ez a mondat a csomagolásra is felkerülhetne. 

A bébiételekről II. – Mit mikor adjunk a babának?

Nem vitás, hogy a szoptatás mellett valamikor mindenképp el kell kezdenünk a babák hozzátáplálását. A szülők nem állnak könnyű feladat előtt, amikor dönteniük kell, hogy milyen ételt mikortól adjanak csemetéjüknek.

 

A babák táplálásáról honlapunkon részletes cikksorozat olvasható Dr. Kovács Ágnes gyermekorvos tollából, így most azokra a kérdésekre igyekszünk koncentrálni, amelyek ott nem kerültek részletezésre, vagy nem vetődtek fel. Megválaszolásukban Kassai Krisztina, az egyik legnagyobb hazai bébiételgyártó és -forgalmazó, a Nestlé védőnő-dietetikusa és Benda Judit egészségtanácsadó, a Kétezeregy Kiadó vezetője volt segítségünkre.

Az egyes ételféleségek bevezetésének idejével kapcsolatban a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium 2003-as módszertani ajánlása részletes eligazítást nyújt. A kismama azonban könnyen kétségbe eshet, ha megpróbálja az irányelveket a kereskedelmi forgalomban kapható bébiételekre vonatkoztatni. Ugyanis azt tapasztalja, hogy sok készen kapható termék bizonyos táplálékokat előbb bevezet, mint ahogy azt az ajánlás javasolja. Nézzük sorra a felmerülő kérdéses anyagokat!

Aprómagvas gyümölcsök

Az epret, az áfonyát, a málnát, a kivit a szakértők csak másfél-két éves kor után ajánlják bevezetésre. Ennek a nehéz tisztíthatóság mellett az oka, hogy a bennük található magvak allergiát okozhatnak, mert héjuk fehérjeszerkezete hisztaminszerű anyagok felszabadulását segítheti elő.

A kismama így értetlenül állhat a polc előtt, amelyen ott sorakoznak a 4-6-8 hónapos kortól ajánlott, aprómagvasokkal készült joghurtok és desszertek.

Kassai Krisztina, a Nestlé védőnő-dietetikusa elmondta, hogy ebben az esetben az otthon elkészített és a gyári bébiételek között különbséget kell tenni. Az utóbbiak esetében ugyanis az alapanyagot egyfajta szűrési, tisztítási eljárással magtalanítják, így a késztermék csak a gyümölcshúst tartalmazza, allergiától tehát kevésbé kell tartani.

Azt viszont ne feledjük, hogy a gyári joghurtok hiába tartalmazzák magtalanul a gyümölcsöt, gyermekeknek kimondottan bélflóra károsító a tejtermék-gyümölcs kombó!

Méz

Bevezetését szigorúan egy éves kor fölött javasolják. Ennek oka, hogy az allergiát okozó pollenek mellett olyan korokozók csíráit tartalmazhatja, amelyek súlyos idegrendszeri betegséget, botulizmust okozó toxinokat termelnek. A babák immunrendszere még nem képes megbirkózni ezekkel, így bélrendszerükben szaporodásnak indulhatnak.

Esetükben tehát a botulotoxintól mentes, de spórákat tartalmazó élelmiszerek fogyasztása is okozhat megbetegedést. Ezt nevezik csecsemő- és kisgyermekkori botulizmusnak, amit leggyakrabban a mézzel hoznak összefüggésbe. A mézet tartalmazó gyári bébiételeket mind pollenanyagokra, mind botulotoxint termelő spórákra szűrik.

Ez alól kivételek a fermentált mézek, amelyek hasznos baktériumai, "bekebelezik" a patogén kórokozókat. Ezekről a mézekről viszont tudni kell, hogy nem élelmezési célra valók, hanem terápiás (apiterápia) célokra.

Tojás

Allergia szempontjából lehet problémás, mégpedig a fehérje miatt - ez az oka, hogy bevezetését csak 1 éves kor után ajánlják. Itt az egyik kérdéses termék a babapiskóta, ami a klasszikus recept szerint tojás hozzáadásával készül, ennek ellenére sok bolti készítményt már hat hónapos kortól ajánlanak. De találhatók a bébiétel-kínálatban másfajta, tésztás ételek is, amelyek felvethetik a tojással kapcsolatos aggályokat.

A Nestlé szakembere a témával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy cégük 1 éves kor alatt ajánlott piskótás és tésztás termékei mind mentesek a tojásfehérjétől, ugyanis olyan eljárással, illetve olyan alapanyagokból (a tészták például durumbúzából) készülnek, amelyek nem teszik szükségessé ennek használatát.

Ennek ellenére az AntalVali.com szakértői nem javasolják ezeket a piskótákat, tésztákat és kekszeket a kisgyermekeknek magas alfa-gliadin (fehérje, amelí felelős a gluténintolerancia kialakulásáért) tartalmuk miatt, valamint azért, mert a tojásfehérje elhagyása miatt igen magas a szintetikus élelmiszer adalékanyag tartalmuk. Az AntalVali.com szakértői szerint nincs szüksége piskótára és kekszre a kisbabának!

Tej, tejtermékek

Egészséges csecsemőnek 10 hónapos kortól adható tejkészítmény, a natív, teljes tej bevezetésével azonban egy éves kor utánig várni kell. A tehéntej összetétele ugyanis jelentősen különbözik az anyatejétől. Magasabb fehérje- és ásványianyag-tartalmával a baba fejletlen emésztőrendszere és veséje még nem képes megfelelően megbirkózni.

A dietetikus hangsúlyozta, hogy a boltban kapható bébiételek „tápszer minőségűek", ami azt jelenti, hogy fix, állandóan biztosított tápanyagösszetétellel rendelkeznek. A tejalapú készítmények esetében különböző eljárásokkal csökkentik az emésztési problémákat okozó és allergizáló hatást. Továbbá ezek a termékek egyes ásványi sókból (nátrium, kálium, foszfor) és fehérjéből kevesebbet tartalmaznak, mint a színtej, bizonyos vitaminokat (D, E, C) viszont pótolnak bennük.

Az AntalVali.com szakértői szerint csecsemők is kisgyermekek egyáltalán ne kapjanak tejet, egyes fermentált tejtermékek bevezetését vistont 1 éves kor alatt semmi esetre se kezdjük el. Állati eredetű tej helyett már pár hetes kortól adható a risztej, de csak akkor, ha nincs anyatej. A növénye tejeket szoptatott babánál 5-6 hónapos kortól már be lehet vezetni.

Glutén

A gluténtartalmú gabonafélék bevezetését a szakemberek jelenleg 8 hónapos kor fölött ajánlják. Ennek ellenére a bébiétel-kínálatban már hat hónapos kortól találunk ezek lisztjével készült termékeket (például a már említett babapiskótát).

Kassai Krisztina a témával kapcsolatban elmondta, hogy az új szemlélet értelmében - amely az ESPGHAN állásfoglalásban is tükröződik majd - megdőlni látszik az a hagyományos nézet, miszerint az esetleges allergének által okozott megbetegedés valószínűsége és korai bevezetésük között egyértelmű összefüggés van. Hozzátette, hogy néhány friss kutatás szerint a táplálékallergiák kialakulásának szempontjából létezik egyfajta kritikus periódus, amikor a szervezetnek találkoznia kell bizonyos tápanyagokkal, hogy a későbbiek folyamán ne mutasson ellenállást velük szemben.

A gluténnal kapcsolatos új állásfoglalás például úgy szól majd, hogy nem ajánlatos négy hónapos kornál korábban, de hét hónapos kornál később sem bevezetni. Továbbá törekedni kell arra, hogy ez még a szoptatás ideje alatt megtörténjen. Az újabb kísérletekben ugyanis azt találták, hogy azoknál a gyerekeknél, akik a glutén bevezetésekor még kaptak anyatejet, kisebb kockázattal alakult ki lisztérzékenység.

A fentiek alapján összességében elmondhatjuk tehát, hogy egészséges csecsemőknél a gyártási technológiáknak köszönhetően nem kell tartanunk attól, hogy a kész bébiételek egyes - amúgy házi feldolgozás mellett később bevezetendő - összetevői allergiát vagy emésztési problémát okoznak.

Ez azonban semmiképp nem jelenti azt, hogy az üveges jobb vagy biztonságosabb lenne az otthoninál. Egyszerűen arról van szó, hogy a házilag készített ételekre vonatkozó hozzátáplálási szabályok nem ültethetők át automatikusan a gyáriakra. Ahogyan azt sem szabad hinnünk, hogy ha készételeket adunk a babának, nem kell ismernünk a potenciális allergéneket, vagy figyelnünk a gyermek reakcióit, hiszen minden szervezet egyedi, és másképp dolgozza fel az egyes anyagokat.

Legyünk tájékozottak és olvassuk el az összetevőlistát, így könnyebben felismerhetjük az esetleges problémák okát!

Az AntalVali. com szakértői szerint viszont nem a gluténnal van a baj, hanem a egy bizonyos gluténvegyülettel, az alfa-gliadinnal, amelyet nagyrészt a nemesített gabonák tartalmaznak. A tönköly, az alakor, a kamut, a zab alfa-gliadin tartalma elenyésző, míg a köles, a rizs, a quinoa és a hajdina egyáltalán nem is tartalmazza. Ez utóbbiakat változatosan variálva bátran bevezethetjük 8 hónapos kor felett.

Házi kontra gyári bébiételek - az érem másik oldala

A témával kapcsolatban megkérdeztük Benda Juditot is, aki a németországi Bruker Intézetben tanult alternatív gyógyászatot és betegségmegelőzést, legfőképpen táplálkozásterápiát. Először is fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy az alapító Dr. M. O. Bruker és Werner Kollath neve által fémjelzett tudomány ipari érdekektől teljesen mentes, több évtizedes gyakorlati tapasztalaton alapul, és tételei a legtöbbször igencsak különböznek azoktól, amelyeket a hivatalos orvoslás magáénak vall.

Véleménye szerint az első és legfontosabb dolog, hogy a babának - ahogyan a felnőttnek is - frissen, friss alapanyagokból készült, „élő" étel kerüljön a tányérjára. A tápszerek és a készen kapható bébiételek ezzel szemben „halott" táplálékok, hiszen az étel, amint feldolgozásra kerül, folyamatosan veszít tápértékéből. Enzimei és vitaminjai oxigén és fény hatására bomlani kezdenek, ez pedig rendkívül gyors folyamat. „Körülbelül két hét alatt elvész a lényeg" - fogalmazott.

Kühnau és Bernasek állatkísérleteire (1970) hivatkozott, akik négy generáción át figyelték a különböző lisztekkel és ezekből sütött kenyerekkel etetett patkányok utódszámának változását. Kulcsmegállapításuk, hogy az amúgy létfontosságú tápanyagokat tartalmazó teljes őrlésű liszt friss és 14 napos formája között jelentős különbség van.

A kéthetes teljes őrlésű liszttel és az abból készült kenyérrel etetett állatoknál a negyedik generációban már ugyanúgy nem születtek utódok, mint azoknál, amelyek finomított lisztet kaptak. (A kísérlet eredménye még megdöbbentőbb, ha tudjuk, hogy a különböző lisztek az állatok étrendjének csak a felét tették ki, a másik fele „normál", vegyes táplálékból állt). A kísérlet eredményeit a következő táblázat foglalja össze: 

gen1.jpg 

A patkányoknál négy generáció az ember viszonylatában nagyjából 100 évnek felel meg. Megfigyelések szerint a nem megfelelő táplálék hatására először a szaporítórendszer sérül - hiszen ez „csak" az utódlás feladatát végzi, kiesése nem veszélyezteti közvetlenül a kérdéses egyed életét -, majd ezt követi a rendkívül sérülékeny idegrendszer.

A megdöbbentő kísérleti eredményekkel összecseng, hogy ma Magyarországon minden hatodik, Németországban pedig minden ötödik pár terméketlen.

Benda Judit a táplálékallergiákkal kapcsolatban is a hivatalostól gyökeresen eltérő álláspontot képvisel. Eszerint az allergiaigazi „civilizációs" betegség, amelyet 200 évvel ezelőtt nem ismertek, és amelynek megjelenése teljes mértékben a modern táplálkozásnak, az ételek ipari feldolgozásának és tartósításának, illetve a nagyfokú környezetszennyezésnek a számlájára írható.

A lisztérzékenységgel kapcsolatban például úgy nyilatkozott, hogy a betegséget valójában nem a glutén, hanem a finomított élelmiszerek - a finomított liszt, cukor, zsírok és olajok - okozzák. Ez pedig azt jelenti, hogy a hagyományos állásponttal ellentétben igenis gyógyítható, ahogyan az Dr. Bircher-Benner svájci orvosnak sikerült is, a 20. század elején.

Az általa kidolgozott táplálkozásterápia szigorú gluténmentes diétából áll, amelyben nagy arányban szerepelnek a nyers ételek (súlyosabb esetben kizárólag nyers koszt), a finomított élelmiszerek teljes elhagyása mellett. A gyógyulás után azonban a beteg teljes értékű (feldolgozott, finomított, tartósított élelmiszerektől mentes), gluténtartalmú gabonákat is magában foglaló étrendre térhet át, ellentétben a ma elfogadott orvosi állásponttal, miszerint a lisztérzékeny egy életen át szigorú gluténmentes diétára van kárhoztatva.

Ami a csecsemőket illeti, Benda Judit hozzátette, hogy szoptatással és teljes értékű, élő ételekkel való táplálással a betegség kialakulása megelőzhető.

Ha belegondolunk, az egészségtanácsadó véleménye paradox módon összecsengeni látszik a jelenlegi ESPGHAN-állásponttal, miszerint a táplálékallergiákat nem maga a kérdéses anyag, vagy annak korai bevezetése okozza.

Bio vagy nem bio

A csecsemők esetében nem csak az allergének megléte, de a szennyezettség is nagyobb mértékben esik latba, mint a felnőtteknél, hiszen náluk már kevesebb méreganyag is komoly problémát okozhat. Gondoljunk csak a piaci sárgarépából készült bébipapitól kapott nitrátmérgezés klasszikus esetére.

Kassai Krisztina egyik fő érve az üveges bébiételek mellett épp az, hogy ezek sokszor bio, de legalábbis a szennyezőanyagok mennyiségére vizsgált, nem vegyi úton kényszerérlelt alapanyagokból készülnek, így adott esetben biztonságosabbak lehetnek, mint az otthon, nem ellenőrzött forrásból származó zöldségekből-gyümölcsökből főzött bébiételek. A bio alapanyagok fontosságát Benda Judit is hangsúlyozta.

Érdekes megnézni, hogyan fogalmaz a csecsemőtáplálási ajánlás: „Főzelékekhez biotermesztésű zöldség lenne az ideális, de ennek hiányában mindenképp törekedjünk arra, hogy ellenőrzött beszerzési helyről vásárolt alapanyagot használjunk, és ha az alapanyag nitráttartalma nem zárható ki, akkor inkább kész bébiételt vásároljunk."

Vagyis alapesetben igyekezzünk frissen, biztonságos alapanyagokból készíteni a baba ételét, és csak akkor nyúljunk készételekhez, ha az előbbire nincs lehetőségünk. Mivel a zöldségekben és a gyümölcsökben fajtától és származási helytől függően nagyon eltérő lehet a vegyszermaradványok mennyisége, jó, ha tudjuk, miből érdemes biót vennünk.

Az AntalVali.com szekértői - Benda Judittal egyetértve - nem javasolják a csecsemők és a gyermekek üveges, konzerves vagy tápszer es táplálását. A friss, bio alapanyagú, házikészítésű ételeket pártoljuk.

Tanulságok

Jelenlegi tudásunk szerint az a legideálisabb, ha a baba az első fél évben kizárólag anyatejet kap, majd a hozzátáplálás megkezdése után ellenőrzött forrásból származó és minél kevesebb feldolgozáson átesett alapanyagokból, frissen készített ételeken fejlődik.

A kiegészítő táplálást már négy hónapos kortól megkezdhetjük, de csak akkor, ha szükséges. A boltban kapható bébiételeket mindennapi rutin helyett sokkal inkább úgy kell kezelnünk, mint esetenként használatos, másodrangú alternatívát, amelyek jól jöhetnek például akkor, ha nem tudunk megfelelő minőségű alapanyagokhoz jutni, vagy nincs időnk főzni. A Nestlé képviselőjének szavaival élve „meg kell találnunk a helyét" ezeknek a termékeknek, ez pedig a fentiek olvasatában csakis azt jelentheti, hogy - kényelem ide vagy oda - szó sincs róla, hogy folyamatosan velük éljünk.

 

http://www.holle.ch/

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

2. Nyaralás a Balatonnál!

► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!

balatonnyaralas.hupont.hu

3. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás

► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!

bevetelnoveles.hupont.hu

4. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.

► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.

butor-lap.hupont.hu

5. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban

► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert

biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu

6. TAKARÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS BUDAPEST

► SZŐNYEGTISZTÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS, KÁRPITTISZTÍTÓGÉP BÉRLÉS BUDAPEST. KAUCIÓ NINCS. INGYENES HÁZHOSSZÁLLÍTÁS AZ EGÉSZ VÁROSBAN.

budapestigepkolcsonzo.hupont.hu

7. GÉPEM KFT-BONTÓKALAPÁCS javítás eladás-BONTÓTÜSKE gyártása. Gépkölcsönző.

► Hidraulikus bontókalapács, légkalapács, törőfej javítás, eladás, forgalmazás, alkatrészek gyártása, beszerzése, bontótüske gyártás, gépkölcsönző

bontokalapacsjavitas.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Sмιℓєчқ

► Itt mindendt megtalálsz:) ami Sмιℓєчқ-al kappcsolatos(=

zizy.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

5. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

7. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

8. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

9. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

10. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!

► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!

puffinlekvar.hupont.hu

11. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

12. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

13. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

14. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

15. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

16. OLCSÓ UJ CSOMAGOLÁS SÉRÜLT -SZÉPSÉGHIBÁS TERMÉKEK LEÉRTÉKELT ÁRON

► MINDEN EGY HELYEN ,ÉPITKEZIK,KERTÉSZKEDIK , SPORTOLNA VAGY JÖN A BABA??AMI NÁLLUNK NINCS AZT BESZEREZZÜK KÉRÉSÉRE KEDVEZMÉNYES ÁRON ÉS HÁZHOZ SZÁLLITJUK, HA KELL. TEL 06209978798 BPXVII KER .email:zolt@tvn.hu VÁRJUK KÉRDÉSEIT SEGITÜNK

olcso-easy.hupont.hu

17. használtmezek

► használtmezek

hasznaltmezek.hupont.hu

18. **Sziszi OldalaƸ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ*ami mindennel fogizik

► mindennel!AZ OLDAL MÉG SZERKESZTÉS ALATT ÁLL!!!!Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ( a másik két oldalunk:selcsi-fan.mindenkilapja.hu,ls a másik meg:classschool.qwqw.hu,és ha olyan feliratú dolgot látsz akkor ne hidd azt hogy loptam,mert én csináltam azokat is!!!

mindenfelestar.hupont.hu

19. Hobbim a Futball

► Szereted a futballt?Akkor itt a helyed!Mindent megtudhatsz amit tudni akarsz!A magyar bajnokságtól a bajnokok Ligájáig mindent!

hobbifoci.hupont.hu

20. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

21. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

22. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

23. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek

► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.

varak-varromok-kastelyok.hupont.hu

24. “Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.”

► “Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A miénk a döntés, nem pedig bárki másé.” (Richard Bach: Illúziók)

erzso-gyogyasz.hupont.hu

25. Természet

► Ezen a weblapon mindenki tudomást növényekről

erdelyi.hupont.hu

26. Zelovics Péter vagyok postagalambok tenyésztése és versenyeztetése a hobbim

► Postagalamb gyürü gyüjtő is vagyok

zelopigeonrings.hupont.hu

27. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

28. Katica alkotásai

► Vilcsek Katica gyöngyékszerei, versei, gondolatai.

megalkottam.hupont.hu

29. Minden ami akác !

► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.

akacdeszka-akackerites.hupont.hu

30. iszonyú jó képek!

► sok kép minden állatrol!

szep-mesek.hupont.hu

31. ♥♥♥Versek♥♥♥

► Ezen az oldalon vannak a verseim. Remélem tetszenek. :):)

barbieversek.hupont.hu

32. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

33. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

34. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

35. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

36. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

37. Szerelem diadalával foglalkozó oldal

► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi

maite-perroni-szandi.hupont.hu

38. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

39. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

40. Karnisszerelő gyorsszerviz Budapesten 06209884170

► Karnisszerelés, karnis javítás, leszakadt karnis visszafúrás, új karnis felfúrás. Lakberendezési tárgyak készítése, házhozszállítása, függönyök felszerelése NON - STOP

karnisszerelo.hupont.hu

41. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

42. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

43. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

44. Ventilátor szerelés elszívó javítás Pest megye 06209884170

► Fürdőszőszoba ventilátor gyors javítása WC szagelszívó készülékek felszerelése konyha páraelszívó bekötése falfúrással penészesedés végleges megszüntetése. Helios, Wernig, Vortice, Red-Ring, Elicent, Cata,Nodor, Falmec, Sirius, Casals,Ardes

ventilatorszerviz.hupont.hu

45. Álomfejtés

► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.

alomfejtes.hupont.hu

46. A Pécs és környéke melegburkoló - parkettás!

► Máté Tamás vagyok, melegburkoló-parkettás. Több éves szakmai múlt mellett olyan referenciákkal rendelkezem, amelyek biztosítékot nyújthatnak az Ön számára is, hogy a munkámat megfelelő minőségben, korrekten fogom elvégezni.

mateparkett.hupont.hu

47. MAGYAR ÁLLLAM VASUTAK

► AKIT MEGCSAPOTT A MOZDONY FÜSTJE:) És persze azoknak is akik a vasútnál dolgoznak:)

vasutas.hupont.hu

48. Zavarja a szag és a pára ? Szereltessen elszívót! +36209884170

► Konyhai párelszívó híján a főzés illata az egész lakásában, utcai ruháin is érződik? Ventillátort szereltetne fel, fürdőszobája állandó penészedésének megelőzésére? Szagelszívó kellene a WC használatának szerteáramló , kellemetlen szaga miatt ? 0-24

elszivo.hupont.hu

49. FŐCZE KÁROLY sör cimke gyűjteménye és cseréi

► Ezeken az oldalakon szeretném bemutatni a sör cimke gyűjteményem egyes darabjait.Elsősorban gyűjtöm és érdekelnek a karácsonyi,téli témájú cimkék,de minden egyéb más témájú sör cimkét is gyűjtök.

charlie-labels.hupont.hu

50. namegirlboy

► Amiket leírok az mind igaz, az instagramnál úgy kell leírni ahogyan én írtam le. Ők így változtak meg. Minden félét fogok nektek leírni.

emo-emberek.hupont.hu

51. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

52. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

53. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!

► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!

meregtelenites.hupont.hu

54. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

55. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

56. Schwarenberg kennel, szálkás-, hosszú- és rövidszörű tacskók

► Kaninchen, törpe, standard tacskók minőségi tenyészete.

schwarenberg.hupont.hu

57. Divat, Sztárok, minden ami érdekel!!

► Mindenről a legfrissebb hírek!!

osztalytarsak-haverok.hupont.hu

58. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

59. Minden amit a feng shui-ról tudni kell!

► "Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"

fengsuhi.hupont.hu

60. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

61. Tatabányai Alapítvány Sportkör Egyesület 18602700-1-11

► Székhely: Tatabánya, Béla Király krt. 57. Levelezési cím: 2801. Tatabánya, Pf. 1520. Pálya: Grosics Gyula Stadion - Tatabánya, Ságvári Endre út 9.

tasktatabanya.hupont.hu

62. Falfúró gyors szolgálat Bp. 06209884170

► Rögzítés fúrással betonpanel födémbe, téglafalra,csempére,gipszkartonra pénz visszafizetési garanciával . Dísztárgyak, dekorációk, fürdőszobákba kiegészítők, lámpák, karnisok, sportszerek felfúrása. PROFI LÉGTECHNIKAI FÚRÁS 0-24

falfuro.hupont.hu

63. GOBELINEK

► 1991 óta működő nagykereskedelmi cégünk kötőfonalak, kézimunka alapanyagok, gobelinek, osztotthímzők, horgolók és egyéb kézimunkával kapcsolatos termékek forgalmazásával, importjával és exportjával foglalkozik.

gobelin-fonal.hupont.hu

64. LÉT-TUDATOS CSALÁD-ORVOSI FÓRUM

► Az ember 7; 6; 4 és 5 változós anyag-energia szerkezete; A lélek az elmeszervvel együtt, a mentáltest, a fiziológiai test, az asztráltest, valamint az aurák; A betegségek okainak felismerése és oki kezelési módok

csalad-orvos-let-tudattal.hupont.hu

65. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

66. Big ideas small planet club

► Ez a honlap a globálisfelmelegedés súlyosságát, a tecnika fejlődését, a környezetvédelmet mutatja be.

nagy-otletek-kis-bolygonk.hupont.hu

67. єgч вαяάт ђαℓℓנα α šzíυєм ∂αℓάт, έš єℓ∂ú∂øℓנα, ђα ηєм ємℓέκšzєм яά.♥

► Aki tudja a szép könnyelmű élet titkát, megbecsülendő kincs"

petruskah.hupont.hu

68. Es-szEncIa A dolgok lényegének a feltárása , a mai kor emberének szemével.

► Amit ma meg (ehet ,tehet,vehet,ismerhet) sz,- ne halaszd holnapra!

es-szencia.hupont.hu

69. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

70. TEDD AZT AMIT A LEGJOBBAN SZERETSZ !

► Tedd azt, amit a legjobban szeretsz ! Hogyan érjük el, hogy kényszer helyett örömből dolgozhassunk

teddamitalegjobbanszerets.hupont.hu

71. Garantáltan fizető internetes munkák !!

► A legjobb internetes munkák,otthon végezhető munkák,

tavmunkak-bedolgzas.hupont.hu

72. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 06/1-227-7168, 06/30-894-4199, 06/1-227-2040

szervizkozpont.hupont.hu

73. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

74. A földrajz

► .

foldrajzkrisz.hupont.hu

75. Műanyag nyílászáró, HiSec biztonsági ajtó Miskolcon Óriási kedvezménnyel!

► Hi-Sec Acél biztonsági ajtó már 140.000 Ft-tól, továbbá nyílászárók(MŰANYAG, FA, ALU), télikertek teljeskörű árnyékolástechnikával. Díjtalan felmérés, tanácsadás, árajánlatkészítés. Rövid határidő, szakszerű szerelés helyreállító kőműves munkával.

aluport.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 22
Tegnapi: 7
Heti: 22
Havi: 74
Össz.: 79 612

Látogatottság növelés
Oldal: A hozzátáplálásról
NŐI,KISMAMA,BABÁS,GYEREKJÓGA:MARTFŰ,TISZAFÖLDVÁR,CIBAKHÁZA - © 2008 - 2024 - birtlight-yoga-orsi.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »